NEM RÉSZ! Köszönetnyívánítás.

Sziasztok!
Ma olyan dolog történt, amit gondoltam megosztok veletek.Már több mint ezren láttátok ezt a szerény blogomat, ezért gondoltam írok egy kis monológot vagy micsodát, hogy hogyan indultam el ezen az úton, hogy én akkor blogot fogok írni.
Az igazság az, hogy egy időben nagyon el voltam zárkózva ez elől a dolog elől, nem akartam sablonos dolgokat kirakni az internetre. Viszont amikor valakinek elmondtam hogy történeteket írok, mindig megkérdezte hogy ez egy blog? A válaszom mindig nem volt. Aztán idén nyáron jött el az idő, amikor azt mondtam hogy nekilátok, lehet bármilyen rögös is az út. Hogy mi vezetett erre? Egy puszta véletlen.
Amíg nem írtam blogot, egy A/5-ös kockás füzetbe jegyeztem le a gondolataimat. Mindenhová magammal vittem ezt a füzetet és egy tollat a gondolatok rögzítésének céljából. Persze rajtam kívül senki nem tudott erről az egészről  addig, amíg nem találta meg egyik barátnőm a "csodakockás" összetűzött lapokat. Titokban nézett bele, mivel én senkinek nem engedtem ezt meg. 10 perc. Ennyi idő volt a fordulópont. Mire visszajöttem (már nem emlékszem hová mentem, de elmentem valahová) a barátnőm megszólalt:
- Jázmin figyelj ide. Te ilyen jól írsz? Komolyan? Ilyen összetett gondolataid vannak?
Majd rám parancsolt, hogy azonnal kezdtek el blogot írni. Nekiláttam volna, de mardosott még egy kérdés ezzel kapcsolatban. A hogyan?
Ezekre a Hogyannal kezdődő kérdéseimre egy másik nagyon-nagyon jó barátnőm adott válaszokat, szüntelenül. És az ő blogja volt a példám, hogy nem annyira nehéz ez és nem kell félni.

Patsy McCloud neked nagyon nagyon  köszönöm a támogatást, és még vagy ezerszer meg fogom köszönni. Nélküled nem sikerült volna ez az egész. Ihleteket adsz, támogatsz. Többet nem mondok, majd máskor. Úgyis tudod mire gondolok ;)
Te vagy a példaképem.
Köszönöm.