2016. január 1., péntek

7.-Baleset 2/2

~Louis~

Liam már 20 perce volt bent Randynél, és éppen egy nagy veszekedés hangjait hallottam kiszűrődni az nem éppen a legjobban szigetelt kórház  158-as szobájából. Ha jól hallottam olyanokat vágtak egymás fejéhez, hogy nem kellett volna meg miért csinálod meg nem csinálod? Mint egy igazi házaspár!
Jobb alkalmat nem is láttam arra, hogy benyissak, de bár ne tettem volna! Randy Graynek villámokat szórt a tekintete, és szinte a sírás határán volt. De mi történt ezalatt a húsz perc alatt, amitől így bepöccent?
Liam pedig rettentően mérges volt.
- Ne haragudj...de...azt hittem te is ezt gondolod...- Motyogta Liam az orra alatt.
- Hinni a templomban kell Payne! - Szűrte a fogai közt Gray, majd a bal kezével amin nem volt kötszer, az ajtó irányába mutatott.
Amint Liam becsukta maga mögött az ajtót, Randy fuldokló sírásba kezdett.
- De Lou én...én nem...bassza meg még sosem csókolóztam. És...megilyedtem...és...váratlanul ért. De miért szerelmes belém? Én ezt...nem akarom Lou...mielőtt eljöttem volt valakim, de szakítottunk. - Egyből megfogalmazódott bennem a kérdés.
- Miért?
- Erről légyszi ne most beszéljünk...de egyszer mindenképp elmondom. Elég annyi, hogy az utolsó időkben többet veszekedtünk, mint kellett volna...de beszéljünk inkább rólad! Barátnő a láthatáron? - Megpróbált hazudni...de túl jól ismerem ahhoz az embereket, hogy ne tudjanak átverni. Randyt is ismerem már ennyire...
- Én nem vagyok fontos! De TE igen...miért jöttél még el? Egyetem...oké...szakítás...de még ez sem elég mentség. Kell még valami! Van még valami Ran! Süt rólad az idegesség...félsz igaz? De mitől félsz? Csak nem tőlem? - Majd felálltam és nevetve végigmutattam magamon.
De Randy csak meredten bámult maga elé és nyakig betakarózott. Végül vett egy nagy levegőt, de végül kifújta és csak motyogott maga előtt.
- Most kérlek menj el.
Én pedig nem tehettem, mást, mint szót fogadtam...



~Randy~

Azért nekem is van idegrendszerem! Alig két óra alatt beszéltem életem legnagyobb traumájáról és életemben először csókolóztam. Az én türelmem is véges...
De most nem tudom mit tegyek...összezavarodtam. Csak kuporogtam az amúgy sem nagyon nagy kórházi ágyon, és azon gondolkodtam miért történik velem mind ez? Magzat pózban feküdtem és néma könnycsorgatás közben szorongattam a takarót, amikor az ajtó lassan és.nyikorogva kinyílt.
Niall szöszi haját fedeztem fel, majd egész alakja megjelent előttem.
Amikor meglátta kipirosodott szememet, azonnal leült a kis székre és megsimogatta a hátam.
- Hallottam mi történt! Mindent tudok Liamtől...néha túlreagálja a dolgokat, de amúgy jó fej! De.persze ha te nem akarsz barátságnál többet, neked kell megmondani. Néma gyereknek anyja se érti a szavát...de ne aggódj ha bármiben, tényleg bármiben tudok segíteni neked, akkor szólj...
Ilyenkor motyogtam ki...
- Most nem alkalmas, de van itt valami...

~Niall~

Mi lehet az? Rá kell jönnöm...Randy a legjobb havercsaj akit ismerek...és még az sem kizárt, hogy mentális problémai vannak...de ki miatt? Miért? Hogyan? Mióta?
Láttam rajta, hogy most ezekre a kérdésekre akármennyire szeretnék, nem kapok választ...
Végül inkább kimentem, és intettem Deannek, hogy váltson le Randy szobája előtt.
Majd leültem Lou mellé, aki eléggé magába volt roskadva. Nagyon tetszhetett neki a kórház egyik éppen szemmagasságban levő csempéjén levő kosz, ugyanis már-már megrögződve nézte.
Nekem is fájt...hisz azt az embert láttam összetörni, aki nekem is erőt adott.
Átöleltem Louis vállát, majd nagy levegővétellel kileheltem egy mondatot!
- Közösen sikeresen kiderítjük!

~Randy~

Hogy miért nem mondom el? A válasz egyszerű...kiskoromtól kezdve megtanultam, hogy nem lehet bízni senkiben. Ebben a pillanatban Dean McMerry jött be hozzám, majd ahogy bejött, egy puszit lehelt a homlokomra.
- Sok mindent kéne megbeszélnünk...tudod...emlékszel amikor mérges voltam Liamre? Tudod miért volt? Mert féltelek. - Hogy bír ennyit beszélni levegővétel nélkül? Amint ezen gondolkodtam, egy pillanatban abbamaradt Dean monológja, mivel oxigént vett magához. De pár megint figyeltem rá, mivel tovább beszélt.
- Randy én...szeretlek...de nem mint csak barát. - És abban a pillanatban megszűnt a világ körülöttem, az egész testemből kiment a baleseti zsibbadás, mivel ez volt életem második csókja.
És ez esetben visszacsókoltam...de nem azért mert akartam...hanem mert nem tehettem mást...


-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok!
Tudom, ez a fejezet nem lett valami jó, kicsit összecsapott is, rövid is, de bocsássatok meg! Erre is csak most volt időm!
Remélem most egy kicsit fellélegezhetek a sok munkámból és több részt tudok majd írni!
Szeretlek titeket ♥
Muszi ♥

4 megjegyzés:

  1. Heyyy :P
    Na végre, megérkezett a várva várt fejezet!
    Na szóval egy picit tényleg rövid volt, amit nagyon sajnáltam mert olvastam volna még szívesen :)
    Tetszik hogy minden fejezetedben összezavarsz minket egy kicsit, és mindenféle érzelem megjelenik a haragtól kezdve a boldogságon át egészen a szerelemig :D És ez jó!
    Szóval nagyon jó volt ez is, mint a többi, csak így tovább és siess a kövivel!
    Love my sister ♥
    All the love, M

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem el vagyok havazva de rendesen! Nem.is írtam neked az utóbbi napokban de holnap (vagy ma xd) pótolom!
      Köszönöm tesó imádlak! De ezt tudod...
      Love my sister forever

      Törlés
  2. Te lany te lany..tudom en hogy direkt a legjobb reszeknel hagyod abba....olvasol meg tolem te is ;)

    VálaszTörlés